A hétvégén zajlott le az idei év első háromnapos testőr továbbképzése szakemberek és civil érdeklődők számára. A tanfolyam után készült egy fényképes élménybeszámoló is, amelyet a bővebben gombbal érhetnek el.

A program pénteken 11 órakor kezdődött. Keresztesi Zsolt, a Magyar Biztonsági és Testőr Akadémia elnöke ismertette a program tematikáját, illetve baleset- és tűzvédelmi tájékoztatót tartott. Lövészeti alapismeretek és lőfegyverkezelés következett ezután.
A csoport kapott egy kis fizikai feladatot is, melyben a rátermettség, az erő, az együttműködő készség, a kommunikáció mind összekovácsolta a résztvevőket, hiszen három napon keresztül "együtt kellett dolgoznunk". A feladat a következő volt: A gyakorlat szerint az egyik résztvevő, aki 90 kg tömegű, megsebesült és járás képtelenné vált. Fel kell őt vinni a közeli hegy tetejére, mert ott részesülhet megfelelő ellátásban.
Ezután a feladat után, mindenki örült annak, hogy újabb elméleti oktatás következett a testőr szakma alapjairól. A Független Belbiztonsági Szolgálat vezetője a megfigyelésről, beépülésről, követésről, környezettanulmányok készítéséről tartott egy remek előadást.
Az aznapi program még este 8-kor sem fejeződött be, hanem éleslövészet következett. Ez 22.00 órakor ért véget. Ekkor a csapat közös feladatot kapott. Reggel 8 órára megadott szempontok alapján védelmi tervet kellett készíteniük. A feladat végrehajtása nagyjából 20-30 perc alatt kivitelezhető lehetett volna, de olyan alapos munkát végeztek a testőr jelöltek, hogy éjfélkor fejezték be a munkát.
Másnap reggel 8 órakor kezdődött az oktatás a kísérési alakzatok megismerésével, majd Barátki János, különböző bevetési egységek nyugalmazott kiképzője beszélt a személy- és vagyonvédelem, valamint a fegyverhasználat jogi hátteréről és a közvetlen személyvédelemről. A délután folyamán intenzív önvédelmi kiképzésben részesültek a hallgatók, melyre a kiképző központ saját küzdősport termében került sor. A legális önvédelmi technikák elsajátítása és gyakorlása nőknek is ajánlott. (Tanfolyamunknak hölgy résztvevője is volt!) Az este további részében a kiképzőközpont területén kísérési formációk gyakorlására került sort.
![]() |
Fontos volt az instrukciók pontos értelmezése. |
| Ezt követte a megvalósítás. | ![]() |
![]() |
A feladat elvégzése után a szituáció elemzésére került sor, melynek fő célja az elkövetett hibák korrigálása volt. |
A szombat esti vacsora a közeli Öreg Halász Étterem és Hotelben volt. Nemcsak egy kellemes vacsora elfogyasztásáról volt itt szó, hanem egy újabb feladat is következett: szokatlan és furcsa dolgok kiszűrése a szállodában, egy szállodai szoba átvizsgálása.
A vasárnapi program ismét reggel 8 órakor kezdődött. Ezen a délelőttön az adrenalin szintje mindenkinek megemelkedett. A győri Patent Security instruktorainak segítségével a szituációs helyiségekben bankrablást és kocsmai tömegverekedést szimulálva kellett az eddig elméletben elsajátított ismereteket a gyakorlatba átültetni. A tanfolyam utolsó feladatait bontott csoportokban hajtották végre a résztvevők. Amíg az egyik csoport szituációs lövészetet hajtott végre, addig a másik autóvezetési tréningen gyakorolt. Majd csere következett.
Az ebédet követően került sor a tanfolyamon való részvételt igazoló oklevél átadására.
Összességében úgy érzem, hogy egy igen intenzív hétvégében volt része mindenkinek és egészen biztos, hogy a képzést követően egy kicsit más fejjel fog gondolkodni az ember, ha biztonsági kérdésekről esik szó.






Az Akadémiánk foglalkozik szabványos barna IPSC lőlapok árusításával. 

















