Testőr képzések
Az ország legelismertebb kiképzői, két lépcsős képzés, új bázis
Közelharc, lövészet, gépjármű- vezetési tréning, akadálypálya
Az eddigi tapasztalatok alapján úgy döntöttünk, hogy 2011-től indítunk egy öt hónapos összetett testőr képzést úgy, hogy az előadások és gyakorlati oktatások kizárólag hétvégén lennének, így nem kell senkinek hosszabb időre szabadságra mennie. A másik nagy előny, hogy ebben a formában részletfizetési lehetőséget is tudunk biztosítani! Az első ilyen képzés március 5-én indul!
Az intenzív három napos képzés során szeretnénk, ha a résztvevők átfogó képet kapnának a szakmához kapcsolódó alapismeretekről. A képzés végén mindenki tisztában lesz azzal, hogy mely területekre elegendő a már meglévő ismerete, és miben kell még befjlődnie.
A tanfolyam sikeres végrehajtását az Akadémia diplomával igazolja.
Az Akadémiánk foglalkozik szabványos barna IPSC lőlapok árusításával. 

















